Lajta mozgásban - Komárom
Forrás: honvedelem.hu (Várkonyi Melinda százados)

Komáromban, a Monostori Erődnél, a Dunai Bástya lábánál kötött ki az elmúlt hétvégén a Lajta Monitor Múzeumhajó.

A Lajtát várakozáson felüli érdeklődés fogadta már az első napon. Talán a jó időnek is köszönhető volt, hogy vasárnap kellemes és hasznos családi időtöltésnek ígérkezett a hajó megtekintése. Az érdeklődők hosszú sorokban várakoztak még a zárás előtt egy órával is, majd kedden és szerdán hat általános iskolai, négy középiskolás és egy óvodáscsoport vett részt a múzeumpedagógiai foglalkozáson, így végül a három nap alatt összesen 1603-an látogattak el a hajóra.

01.jpg

A Dunai Bástyában mintegy 1200 négyzetméteren kialakított kiállító- és fogadótérben - többek között - a folyami áruszállítás hőskorával, a dunai hadihajózás történetével is megismerkedhetnek a látogatók. E kiállítási program része volt április 8-12. között a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Lajta Monitor Múzeumhajója.

A helyszín érdekessége, hogy a Monostori Erőd, valamint a Lajta monitor múltja egyaránt a 19. század végére esik. A komáromi erődrendszer utolsó erődjét 1871-ben kezdték építeni, majd azt 1877-re befejezték; a Lajta monitort pedig 1871. május 17-én bocsátották vízre.

02.jpg

A Lajta következő állomáshelye Esztergom, az Erzsébet téri MAHART-kikötő, ahol április 12-14. (csütörtök – szombat) között horgonyoz a hajó. A szervezők ide is minden érdeklődőt szeretettel várnak! Az egyedülálló múzeumhajón a látogatók korabeli fegyverekkel, felszerelésekkel, egyenruhákkal találkozhatnak, megtekinthetnek egy első világháborús kiállítást, valamint a gyerekek részt vehetnek egy, a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson és fegyverbemutatón.

A rendezvényre az iskolai csoportok, osztályok a következő elérhetőségeken regisztrálhatnak: Telefon: 06/1-325-1618 E-mail: hm.hadtortenetim@gmail.com

A hajó a meghirdetett napokon 9-17. óra között várja az érdeklődőket! A programokon való részvétel ingyenes!

03.jpg

Fotó: Lukács Fanni

Kapcsolódó hír
Hatalmas érdeklődés fogadta a Lajtát GönyűnHatalmas érdeklődés fogadta a Lajtát Gönyűn
2018. április 08. 18:02
Habár a vízállás miatt szinte az utolsó pillanatban meg kellett változtatni a Lajta első állomáshelyét, ez mit sem zavarta a már jó előre bejelentkezett iskolás- és óvodáscsoportokat.
Lajta mozgásbanLajta mozgásban
2018. április 03. 13:28
A 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként április 3-án, hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg a Lajta monitor múzeumhajót Gönyűn.
Országos útra indul a Lajta monitorOrszágos útra indul a Lajta monitor
2018. március 29. 15:21
A Lajta Múzeumhajó hősök vérével öntözött csatatér, szent hely, a haza egy darabja – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 29-én, Budapesten, a monitorhajó országos útra bocsátásának tiszteletére rendezett ünnepségen.
Tölts fel egy katonafotót!
Rajzpályázat
„170 éves a Magyar Honvédség” vándorkiállítás
100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés - vándorkiállítás