Vácon is az érdeklődés középpontjában volt a Lajta
Forrás: honvedelem.hu (Várkonyi Melinda százados)

Eddigi öt állomáshelyéhez viszonyítva a második legnagyobb látogatói létszámot hozta a Lajta Vácon, ahol összesen 2488 látogatót fogadott a monitorhajó április 20-22. között.

lajta_mozgasban_170mh_vac_1_.jpgA 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat keretében Vácra érkezett múzeumhajó kiállításait Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nyitotta meg április 19-én, délután. Ezt követően három napig gazdag látványvilággal és érdekes installációval találkoztak a látogatók, akik kíváncsiak voltak a hajóra.

A Hadtörténeti Múzeum munkatársai által tartott tárlatvezetésekkel végigjárva a hajótestet, a látogatók betekinthettek a hajó egykori legénységének életébe, megismerkedhettek annak történelmével, valamint a diákcsoportok múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötve is megtekinthették a Hadtörténeti Múzeum Négy év vérben és vasban című kiállítását.

lajta_mozgasban_170mh_vac_2_.jpgMíg munkanapokon szervezett iskolai tanulmányút keretében érkeztek a diákcsoportok a Lajtára, addig hétvégén egyéni látogatók, baráti csoportok, családok sétáltak ki a Duna-partra megtekinteni az európai szinten is egyedülálló mozgó múzeumhajót.

A Lajta április 24-25 között Szentendrén várja az érdeklődőket (Duna Korzó, Szentendre belváros kikötőállomás).

lajta_mozgasban_170mh_vac_3_.jpgAz egyedülálló múzeumhajón a látogatók korabeli fegyverekkel, felszerelésekkel, egyenruhákkal találkozhatnak, megtekinthetnek egy első világháborús kiállítást, valamint a gyerekek részt vehetnek egy, a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson és fegyverbemutatón, melyre iskolai csoportok, osztályok a következő elérhetőségeken regisztrálhatnak:

Telefon: 06/1-325-1618
E-mail: hm.hadtortenetim@gmail.com

A hajó a meghirdetett napokon 9.00 és 17.00 óra között várja a látogatókat!

A programokon való részvétel ingyenes!

lajta_mozgasban_170mh_vac_7_.jpgFotó: Szemenyei Ágnes

Kapcsolódó hír
Mazsolás kaláccsal fogadták a Lajtát VisegrádonMazsolás kaláccsal fogadták a Lajtát Visegrádon
2018. április 19. 10:09
Magyarország egyik legkisebb városában, az alig 1800 főt számláló Visegrádon meleg szívvel fogadták a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumhajóját. A Lajta 2018. április 15. és 18. között a Fellegvár alatti kikötőben várta az érdeklődőket.
Látogatói csúcsot döntött a Lajta EsztergombanLátogatói csúcsot döntött a Lajta Esztergomban
2018. április 16. 17:34
Várakozáson felüli érdeklődés kísérte a Lajta monitor múzeumhajó esztergomi jelenlétét. Az esztergomi önkormányzat szervezőmunkájának is köszönhető, hogy az általuk iskolákhoz, óvodákhoz eljuttatott felhívás eredményeképpen legnagyobb számban diákok tekintették meg az első világháború korabeli hajót, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum első világháborús kiállítását.
Esztergomban horgonyoz a LajtaEsztergomban horgonyoz a Lajta
2018. április 13. 07:18
Újabb állomásához érkezett a Lajta Monitor Múzeumhajó, amely az első világháború történetéről, valamint a hadihajózás históriájáról is képet ad az érdeklődőknek. A honvédség tiszteletbeli zászlóshajója április 12-én, Esztergomban horgonyzott le.
Lajta mozgásban - KomáromLajta mozgásban - Komárom
2018. április 11. 16:10
Komáromban, a Monostori Erődnél, a Dunai Bástya lábánál kötött ki az elmúlt hétvégén a Lajta Monitor Múzeumhajó.
Tavasz, napsütés, Komárom, múzeumhajóTavasz, napsütés, Komárom, múzeumhajó
2018. április 11. 19:52
A tavaszi napsütés és a Lajta Monitor Múzeumhajó sok családot csábított a komáromi Monostori Erődbe az elmúlt hétvégén.
Hatalmas érdeklődés fogadta a Lajtát GönyűnHatalmas érdeklődés fogadta a Lajtát Gönyűn
2018. április 08. 18:02
Habár a vízállás miatt szinte az utolsó pillanatban meg kellett változtatni a Lajta első állomáshelyét, ez mit sem zavarta a már jó előre bejelentkezett iskolás- és óvodáscsoportokat.
Lajta mozgásbanLajta mozgásban
2018. április 03. 13:28
A 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként április 3-án, hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg a Lajta monitor múzeumhajót Gönyűn.
Tölts fel egy katonafotót!
Rajzpályázat
„170 éves a Magyar Honvédség” vándorkiállítás
100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés - vándorkiállítás