„Az önfeláldozóképesség az emberiség legnagyobb kincse”
Forrás: honvedelem.hu (Takács Vivien)
A magyar hősök előtt tisztelegtek

A magyar hősök emlékünnepe alkalmából katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzást, ünnepi szentmisét és ökumenikus istentiszteletet tartottak az Orczy-parkban és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Kápolnájában május 26-án, szombaton.

A tiszti hősi emlékmű előtt dr. Kaló József, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Vezetőképző Intézet Honvédelmi, Jogi és Igazgatási Tanszék egyetemi docense mondott beszédet. „A Nagy Háború nem csak a harctéren hagyott maradandó nyomot, hanem a falvakban és városokban is. A háború áldozatainak emlékére, fájdalommal vegyes büszkeséggel állított emlékművet a hálás utókor” – hangsúlyozta. 

cikk_01.jpg

Hozzátette: nagy dolog, ha van valami az embernek, amiért érdemes élni, de még nagyobb dolog annál az, ha olyan célja van, amiért érdemes meghalni. „Az önfeláldozóképesség az emberiség legnagyobb kincse. Hajtsunk fejet a mai napon mi is a magyar történelem számos katonahőse előtt, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért” – zárta megemlékező sorait dr. Kaló Ferenc.

Az ünnepi gondolatok után koszorúzás következett. Az NKE, a Honvéd Vezérkar, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar és a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség közös koszorúját Apáti Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség csoportfőnöke, dr. Pohl Árpád ezredes, az NKE HHK dékánja és Rácz István százados, a HM Katolikus Tábori Püspökség tábori lelkésze helyezte el.

cikk_02.jpg

A parkban az ünnepség a Magyar takarodóval ért véget. Ezután az egyetem Szent László kápolnájában ünnepi szentmise és ökumenikus istentisztelet következett. A magyar hősök tiszteletére a szentmisét Bíró László katolikus tábori püspök, katonai ordinárius celebrálta. A hősökért háladó imádságot Nánai László őrnagy, evangélikus tábori lelkész mondott.

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

A rendezvényen közreműködött a Légierő Zenekar - Veszprém.

cikk_03.jpg

Fotó: a szerző felvételei

Kapcsolódó galéria
Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából
Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 01.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 02.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 03.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 04.jpg
Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 05.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 06.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 07.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 08.jpg
Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 09.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 10.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 11.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 12.jpg
Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 13.jpg Koszorúzás és szentmise a magyar hősök emlékünnepe alkalmából / 14.jpg