Rajzpályázat

„Ott lobog a trikolor, éljen a honvéd!”

A Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett amatőr képzőművészeti pályázat fiataloknak

A Honvédelmi Minisztérium a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából, egész éven át tartó rendezvénysorozat részeként amatőr képzőművészeti pályázatot hirdet általános és középiskolás diákok részére. A pályázat lehetőséget teremt olyan tehetséges fiatalok részvételére, akik eddig nem kerültek kapcsolatba a honvédséggel, a katonai hivatással. A fiatalabb korosztály számára pedig egy jó alkalom az ismerkedésre, az emlékezésre és történelmi tanulmányaik kiterjesztésére.

1. A pályázat célja

  • a magyar honvédek előtti tisztelgés, az elmúlt 170 évben tanúsított hősi helytállásuk alkotói megörökítése;
  • a mai Magyar Honvédség, a katonai hivatás iránti figyelem felkeltése;
  • a diákok/alkotók ismereteinek elmélyítése azon események vonatkozásában, amelyekben a honvédség a megelőző 170 évben szerepet vállalt;
  • általános érdeklődés felkeltése a történelem, a hadtörténet iránt;
  • az alkotó vizuális kifejezőkészségének bemutatása a téma feldolgozásában, kreatív és szabadon értelmezett módon.

2. A pályázat témája

  • a hős, a hősiesség bemutatása, amely a 170 év alatt alakította és meghatározta a magyar honvédség jellegét és karakterét.
  • a 170 esztendő honvédő harcainak megörökítése, tetszőleges történelmi esemény feldolgozása

3. A pályázat címe

„Ott lobog a trikolor, éljen a honvéd!”
/Görgei Artúr altábornagy/

4. Kategóriák, pályázók köre, formai követelmények

A pályázatra magyarországi általános iskolák felső tagozatos diákjai, valamint középiskolások jelentkezhetnek.

I. kategória – általános iskolai felső tagozatos diákok (5-8. évfolyam)
II. kategória – középiskolás diákok (9-12. évfolyam)
III. kategória – művészeti specializációjú középiskolák diákjai (9-13.évfolyam)

A jelentkezők egy alkotással vehetnek részt a pályázaton. Pályázni a képzőművészeti ágak közül festészeti és grafikai alkotásokkal lehet.

Méretkorlátozások:

I. és II. kategóriában A4-es és A3-as méretben,
III. kategóriában A3-as és A2-es méretben fogadjuk el a pályaműveket.

Az alkotások a megadott képzőművészeti ágakon belül szabadon választható technikákkal készülhetnek.

A pályázatra nevezni a 170. évforduló kapcsán a letölthető állományok között elérhető pályázati adatlap kitöltésével lehet. Az adatlap kitöltése nélkül beküldött pályaművek nem kerülnek zsűrizésre.

5. Zsűrizés és díjazás

Képzőművészekből álló szakértő zsűri értékeli a beérkezett alkotásokat.

A zsűri minden kategóriában az első három helyezettet díjazza, továbbá lehetősége van különdíjak odaítélésére.

Díjak:

I. helyezett: notebook /130.000 Ft értékig/
II. helyezett: digitális felvevő /80.000 Ft értékig/
III. helyezett: tablet /50.000 Ft értékig/

Továbbá valamennyi helyezett meghívást kap a 2019. évi honvédségi képzőművészeti alkotótáborba.

6. Az alkotások beküldési határideje és módja, a pályázat elbírálása

2018. június 1.– a pályázati anyagok postára adási határideje,
2018. nyár – az alkotások zsűrizése, a kiállításra javasolt alkotások előkészítése,
2018. szeptember, az első iskolai hét– az alkotók kiértesítése,
2018. szeptember 29. – díjátadó ünnepség a Stefánia Palotában.

Az alkotások postai úton és személyesen is leadhatók.

Postacím:

MH BHD Kulturális és Rekreációs Igazgatóság, 1438 Budapest Pf. 552

Személyes leadás:

Kizárólag 2018. június 4-5-6. napokon a Honvéd Kulturális Központ - Stefánia Palotában, hétköznapokon 9-16 óráig Szabó Beáta (+36-1/237-5518) részére.

Cím: 1143 Budapest Stefánia út 34-36.

A pályaműveket a díjazás után visszajuttatjuk az alkotóknak.

Érdeklődés

A pályázók további információt, szakmai segítséget kérhetnek a Honvéd Kulturális Egyesület alábbi képzőművészeitől:

Frömmel Gyula, elnökségi tag, képzőművészeti referens /+36-20/396-5259/
Tóth Edit, kecskeméti tagozatvezető /+36-30/185-0835/
Girnt Vilmos, szolnoki régióvezető /+36-30/853-4449/
Rochlitz György, tatabányai régióvezető /+36-20/964-1243/
Vankó István, budapesti régióvezető /+36-20/336-1947

7. A szervezők

A pályázat kiírásáért, megszervezéséért és lebonyolításáért a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztálya felelős.

A szervezők munkáját szakmailag segíti az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság, a Honvéd Kulturális Egyesület és a HM Zrínyi Nonprofit Kft.